„Igyekszem szívvel-lélekkel csinálni a választott tevékenységeim” – interjú Tóth Viktóriával, a Bátor Tábor egyik középvezetőjével 1. rész

header image Kérlek, mondj magadról néhány szót!
Tóth Viktória vagyok, iskolapszichológusként dolgozom két budapesti művészeti tagozatos
általános iskolában és mellette több helyen is képződök és önkénteskedek. Szeretem
változatosan és értékesen eltölteni az időm és igyekszem szívvel-lélekkel csinálni a választott
tevékenységeim, legyen az hivatás, önkéntesség vagy hobbi.

Úgy tudom, hogy a Bátor Tábor egyik önkéntese vagy. Kérlek, mutasd be a tábort!
A Bátor Tábor egy olyan hely Hatvanban, ahol súlyosan beteg gyermekek és családjuk
gyógyulhatnak életre szóló élmények segítségével, miközben kimozdulnak a
komfortzónájukból. Ezeket az élményeket a cimborák (önkéntesek) közreműködésével, az
élményterápia és terápiás rekreáció eszközeivel teremtjük meg a sokféle színes program
keretein belül, a turnusokban való részvétel pedig teljesen ingyenes. Az Alapítvány 2001-ben
jött létre és még ebben az évben meg is szervezte első turnusát, akkor még Budapesten.
Négyféle tábor típus van: a hagyományos értelemben vett nyári turnusok, amin 7-18 éves
táborozók vesznek részt és Magyarországon kívül érkeznek táborozók Szlovákiából, Cseh- és
Lengyelországból; a tavaszi Tesó Táborokba pedig ugyanilyen életkorú beteg gyermekek
érkeznek az egészséges tesóikkal együtt; az őszi Családi turnusokba a 7 évnél fiatalabb
érintett gyermekek jöhetnek egész családjukkal együtt; az egész éven átívelő Lélekmadár
turnusokba pedig olyan családok jelentkezhetnek, akik súlyos, krónikus betegség vagy
perinatális veszteség következtében veszítették el gyermeküket.

Mikor csatlakoztál a Bátor Táborhoz? Miért?
2016-ban voltam először turnusban, s azóta rendszeresen önkénteskedek a táborban. Az RTL-
en minden évben gyermeknapkor van Fókusz Plusz adománygyűjtő különkiadás, amiben
szerepel a Bátor Tábor. Ennek kapcsán ismerkedtem meg a Táborral és az interjúkat elnézve
elhívást éreztem, hogy csatlakozzak ehhez a remek csapathoz. Az Alapítvány értékrendje,
hitvallása egybevág az enyémmel és céljaikkal azonosulni tudok. Mindemellett
gyermekkoromban relatíve sok időt töltöttem kórházban, így volt saját élményem is, hogy
milyen a “kórházi lét”. Ehhez azóta is sokszor visszanyúlok, ha kell egy kis plusz energia egy-
egy fárasztóbb tábori nap végén.

Mit csinálsz a táborban?
Többféle szerepkörben kipróbáltam már magam. Először házi cimbora voltam, aki kíséri a
gyerekeket a programokra, hasonló szerepkört töltöttem már be családi turnusban is, illetve
házi tutajosként a pszichológia tudásomat latba vetve segítettem a cimborákat egy-egy
kihívásosabb helyzetben. Ilyen például, ha egy gyermek nagyon honvágyas. Ez előfordul,
hisz’ sokuknak ez az első igazi ottalvós táboruk. A legtöbb turnusomban mégis programos,
játszó cimboraként voltam jelen. Ilyenkor a magaskötélpályás csapatot erősítem. Most nyáron
pedig középvezetőként segíthetem a házi cimborákat.

A cikk következő részében megtudhatjuk, hogy milyen élményekben van része az
önkénteseknek és a jelentkezőknek egyaránt, mi volt a legmeghatározóbb élménye
Viktóriának, illetve mit tud tanácsolni az önkéntes munkára vállalkozóknak.

Visszajelzés

Loveall Helpall megfelelő működéséhez böngésző sütiket használ
Részletek Rendben