Tárgyi adományozás - gyűjtés
Együtt egymásért

gyűjtési eset borító kép
Város: Eger
Időtartama:

Alapítványunk rendkívül szerteágazó tevékenységet végez. Rendszeresen segítünk hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak, hogy ők is megvalósíthassák álmaikat, elérjék céljaikat. Annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudjuk működni szeretnénk egy új számítógépet vagy laptopot a központi helyünkre, hiszen ma már elengedhetetlen a korszerű felszerelés munkánk során. Miért ilyen fontos egy számítógép? Ma már rengeteg pályázatot interneten keresztül lehet beadni, itt tudunk a leghatékonyabban hírt adni alapítványunk munkájáról is, valamint fut levelezőversenyünk, ahol elektronikus beküldést is választhatnak a jelentkezők.

A gyűjtésre korlátozás nélkül többen is ajánlhatnak fel adományt. A felajánlók közül a szervező választja ki, hogy melyiket fogadja el.

* A megjelölt mezők kitöltése kötelező

Oszd meg ezt a felajánlást,
hogy minél több szervezethez eljuthasson

szervezi:

OPÁL Tehetséggondozó Alapítvány

profile logo

Az OPÁL Tehetséggondozó Alapítvány 2010-es alakulása óta legfőbb céljának a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, azon belül is legfőképpen a roma származásúak támogatását tűzte ki. Már egészen az általános iskola megkezdésétől, az egyetemi tanulmányok…

Beérkezett felajánlások

Még nem érkeztek be felajánlások

Hozzászólások

Visszajelzés

Loveall Helpall megfelelő működéséhez böngésző sütiket használ
Részletek Rendben